\"Jogos\"-e az EU Nobel-békedíja?\" (EU\'s Nobel Price)

Kitekintő.hu 2012. november 2. http://kitekinto.hu/velemeny/2012/11/02/jogos-e_az_europai_unio_nobelbekedija/#.VtMM9ZPhC35 Jogos-e az Európai Unió Nobel-békedíja? Türke András István, Europa Varietas Intézet Az utóbbi években a Nobel-békedíj kapcsán terjedőben az a gyakorlat, hogy a Bizottság "jövendőbeli tevékenységeket" szeretne vele inspirálni. Vajon ebben az esetben is erről van-e szó? A békedíjat először 1901-ben olyan kvalitású személyiségek kapta, mint a svájci Jean Henri Dunant, a Vöröskereszt megalapítója, majd 1926-ban az európai föderációt és lefegyverzést sürgető Briand és Streseman, 1952 pedig Albert Schweizer, csak hogy pár példát említsünk a bizottság helyes döntéseiből, melyek esetében olyan emberek kapták meg ezt a díjat, akik egész életművükkel rászolgáltak. Bár korábban is voltak vitatható döntések lényegében az utóbbi években lett egyre nyilvánvalóbb a díj értékének sajnálatos politikai devalválódása : Például 2007-ben lett díjazott Al Gore, 2009-ben pedig Barack Obama amerikai elnök. Obamával egy olyan érdekesnek nevezehető megfontolás is bekerült a döntés indoklásai közé, hogy nem a már megtett lépésekért, hanem mintegy motivációs szándékkal a "leendő pozitív tevékenységet" előre sugallva kapja meg egy személy a díjat - hogy milyen eredménnyel, azt mindeki maga eldöntheti. Az EU kapcsán szintén felmerülhet a kérdés, hogy "motivaciós erejű"-e vagy tényleges, eddigi tevékenységre reflektál, az október 12-én bejelentett Nobel-békedíj. Az EU díja jellegében leginkább az 1988-as döntésre emlékeztet, amikor is az ENSZ missziók kapták meg. (Szintén "jó érzékkel", gondolhatunk a későbbi Srebrenicára, de akár az ENSZ missziók sajnos a főtitkári felhívások mellett is folyamatosan tartó szexuális bűncselekményeire a helyi lakossággal szemben.) 1999-ben az Orvosok Határok Nélkül Szervezet kapta meg a díjat, mely szervezet általánosságban a nyilvánosság előtt betöltött szerepe és számos önkéntes orvosának tevékenysége kétségtelenül pozitív. Kár, hogy Bernard Kouchner egyik fő alapító, majd francia külügyminiszter személyében komoly befolyással való visszaélés, korrupció fogalmazódott meg, melyekre viszont sajnos e szervezet keretei között tett szert. A döntéshozók nincsenek olyan helyzetben, hogy a jövőbe lássanak, de Obama díjáig legalább a múltbéli tevékenységek között többé-kevésbé sikerült eligazodniuk... Ha az EU tevékenységén végigtekintünk, ezt ráadásul úgy kell tekintenünk, hogy bizonyos szinten elvonatkoztatunk a tagállami tevékenységektől, tehát csak a közösségi szintet vesszük figyelembe, ami kétségtelenül némi absztrahálást igényel. Az Nobel-díj másnapján született karikatúra (mellékeltem), bár kétségkívül jogos, mégsem "méltányos". Természetesen az EU rendelkezik az EDA-val (Európai Védelmi Ügynökség) mely számos katonai programot hangol össze. Maga az EU azonban nem foglalkozik fegyvereladásokkal, csak a tagállamai. Ennyi erővel akkor sok nemzetközi intézmény sem kaphatna Nobel-békedíjat, hiszen alkotó tagállamai valószínűleg túlnyomó részben rendelkeznek hadsereggel.

Azt kell tehát vizsgálnunk, amikor az EU egységesen lépett fel illetve azon műveleteket, melyeket az európai uniós tagállamok EU keretek között, vagy legalábbis nagy többségükben "követtek el". Hozzászámolhatjuk "kis jóindulattal" a Balkán-háborúkat is, melyek a közvélekdés szerint - részben tévesen - a közös fellépés kudarcaként értékelnek - eléggé pontatlanul. A közösségi intézményekben ugyanis komoly vita folyt a beavatkozásról, melyet azonban a britek folyamatosan vétóztak. És az is kevésbé van reflektrofényben, hogy a daytoni megállapodáshoz vezető lépcsőket az európai színtéren dolgozták ki és finomították, az amerikai béketerv nem légből kapott koncepció volt - csak éppen nem hiányzott mögüle a politikai akarat... Ha az ESDP/CSDP missziókat tekintjük, az EU kétségtelenül pozitív szerepet töltött be minden színtéren, lényegében humanitárius-védelmi jellegű feladatokat, vagy képzési-logisztikai feladatokat látva el. Még akkor is igaz ez, ha egyes esetekben az EU "érzékenyebbnek" bizonyul mint másokban, főként ha a környéknek esetleg stratégiai vonatkozásban (pl. kiemelkedően fontos nyersanyagforrás, logisztikai centrum stb.) is szerepe van. Csupán egy komolyabb visszaélési ügyről tudunk az ARTEMIS misszió kapcsán : a francia-svéd közös katonai bázison (Chem-Chem) a KDK-ban állítólag komolyan megkínoztak egy kongóit, mely módszer talán szokatlan eszköz egy Nobel-békedíjas eszköztárában. (Itt jegyezzük meg, 2004 novemberében és 2005-ben a Firmin Mahé kivégzése kapcsán a Licorne francia misszió hasonlóan kínos ügyekbe keveredett Elefántcsontparton.) Ha tágabb dimenziókban vizsgáljuk a kérdést, bizony az EU követett el komolyabb hibákat is, bár ezek szándékossága megkérdőjelezhető, és inkább tudás, vagy információhiánnyal magyaráznánk. A bissau-guineai SSR (biztonsági szektor reformja) folyamatban "sikerült" egy olyan reformfolyamatot támogatni, melynek célja az elnöki klán megerősítése és a rivális klánok "demokratikus lefegyverzése" lett : majd az összecsapó felek gyors egymásutánban végeztek az elnökkel és a vezérkari főnökkel. A helyzet nyilvánvalóan nem érett meg egy komolyabb SSR folyamat véghezviteléhez, a minimálisan szükséges demokratikus keretek hiányoztak, az EU mégis "nevét adta" a misszióhoz. Dél-Szudán, Darfúr térsége sem sikertörténet, itt az EU főként anyagi és logisztikai segélyt adott. Sajnos itt a harcoló felek, maguk is ONG-ket hozva létre, illetve beszivárogva egyes ONG-kbe, számos az éhezőknek szánt segélycsomagot sikeresen kapcsolt be a harcoló felek utánpótlási vonalaiba... Azért pedig az európai állampolgárok adóit és segélyprogramok tucatjait kár létrehozni, hogy ezzel akaratlanul is meghosszabítsuk a harcokat, biztosítva az erőszakos felek logisztikáját... Hasonló "profizmussal" jár el az EU egyéb nemzetközi szervezetekkel együtt Szomáliában is, ahol a helyi terrorszervezetek könnyedén beépítik tagjaikat a rendőrség és katonaság köreibe, akik aztán megkapják szintén azt a kiképzést (esetenként felszerelést, fegyvert) melynek célja éppen az ellenük való harc lenne. A líbiai háborút ugyan nem maga az EU kezdeményezte, ide tervezett logisztikai művelete az ENSZ kritika miatt (t.i. logisztikai-humanitárius álca mögött harcoló

egységeket küldenek) csúfosan megbukott, már a kezdet kezdetén. Ashton is viszolygott a kezdeti beavatkozástól, mégis, az európai államfők többsége (fontos, de csak "állítólagos">/a> kivétel : Németország) a beavatkozás mellet sorakozott fel, így az EU is kénytelen volt kényszeredetten bár, de a háború mellett állást foglalni a "szegény líbiai nép védelmének érdekében". Ugyan a harcok eltakarították Kadhafit, de ezzel megerősítették a regionális AlKaidát, az AQMI-t a térségben, gyakorlatilag véget vetettek a regionális stabilitásnak (dominóként dőlnek össze az államok a térségben) megnövelték a migrációt (számos afrikai vendégmunkás dolgozott Líbiában) és egy csapásra megszűnt az Afrika-szerte az afrikai államok felzárkóztatását célzó igen komoly líbiai infrastrukturális és ipari beruházások pénzügyi háttere. (Itt jegyezzük meg: ezen beruházások számos európai élelmiszeripari cég profitját csökkentették fájdalmas mértékben.) Ha csak ezt a líbiai beavatkozást nézzük, ezután közvetlenül Nobel-díjat adni az EU-nak hiba volt akkor is, ha az európai államok "uniós szinten" lényegében keveset avatkoztak be. Érzéseink szerint ez a díj inkább serkenteni akar a jövőre nézve, elismerve, hogy az EU softabb eszközeinek is komoly jogossága van a nemzetközi stabilitás rendszerében - már ha ezeket kellő közösségi politikai akarat mellett jóval körültekintőbben alkalmazzuk.