Karczag Ákos: Lőcse ostroma 1709–1710-ben. Várak, Kastélyok, Templomok 7/5. (2011) 32–35.

Krónika 32

A városfal keleti bejárata, az Ober-Thor (Felső-kapu, mai nevén Kassai-kapu), az erődítményrendszer egyik legközismertebb része

Karczag Ákos

Lőcse ostroma 1709–1710-ben

Az 1709 augusztusában lezajlott, sikertelen liptói kuruc hadjáratot követően a császári hadvezetőség haditervet dolgozott ki, amely Magyarország északi területeinek teljes meghódítását és egyben a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc végső felszámolását tűzte ki célul. Ennek első lépéseként a szepesi bányavárosokat, illetve Késmárk, Lőcse, Nedec és Szepes váLőcse látképe1676-ban rait kívánták elfoglalni. Miután Heister Siegbertnek, (Forberger Vilmos a magyarországi császári hadak főparancsnokának rajza, 1895) csapatai 1709. november 3-án, Igló közelében egye-

sültek a Löffelholz von Colberg altábornagy és Philipp Hartleben vezérőrnagy vezette hadoszlopokkal, a Szepesség hadászatilag legjelentősebb és egyben legerősebb erődítménye, Lőcse ellen vonultak. (A szerző fotóival) A dombra települt, szászok által lakott Lőcsét már a 14. századtól kőfal vette körbe, melyet a 16–18. században még inkább kiépítettek, megerősítettek. A kuruc időkben a kettős, helyenként 7-8 méter magas és 2-3,5 méter széles városfalat 17 torony védte. Az erődítmény keleti és a délnyugati főkapuját (Oberthor és Niederthor) többszintes kaputorony, barbakán, paliszád, sánc és árkok erősítették, az árkok felett felvonóhidak vezettek a kapunyíláshoz. A délkeleten nyíló Menhard kapu és a meredek nyugati oldalon lévő Zárda kapu kisebb volt; előbbit kaputoronnyal is ellátták, bejáratukat ostrom idején földhányással és gerendákkal torlaszolták el. 1709 novemberétől a város katonai főparancsnoka Andrássy István generális volt, a védelem megszervezése és irányítása azonban a fejedelem egyik legkiválóbb és legtapasztaltabb brigadérosára, Czelder Orbánra hárult. A francia származású Du

Lőcse ostroma 1709–1710-ben 33 Krónika Près alezredes a lőcsei tüzérség felett parancsnokolt. A helyőrséget a kurucok legjobb gyalogezredei, a Neumann ezredes vezette Andrássy Pál-féle gyalogezred, valamint Czelder hajdúezrede alkották. Összlétszámuk kb. 1500 katona lehetett. Ezenfelül a városi törvények értelmében jelentős számú polgári lakosság, a céhek tagjai is kötelesek voltak kivenni részüket a tornyok és falak védelméből. A császáriak három lovas- és három gyalogezredből álló serege november 13-a körül érkezett Lőcse alá. Megadást követelő felhívásukra Czelder így válaszolt: „Amíg egy csöpp vérem lészen énbennem, fel nem adom ilyen vargáknak.” November 20-án megkezdődött a város lövetése. Mivel a császáriaknak viszonylag kevés ágyújuk és lőporuk volt, mindössze két helyen alakítottak ki ágyútelepet: Heister a görgői magaslatok, Löffelholz pedig a késmárki dombok felől ágyúztatta Lőcsét. Néhány napig szinte szünet nélkül törték a falakat, az ennek során keletkezett tűzvészben közel 200 lakóház pusztult el. A megmaradt háztetők többségét Czelder parancsára maguk a polgárok verték le. A védőket nem törte meg a golyózápor, az ostromlók legnagyobb ágyúja ellenben felrobbant. Időközben Rákóczi parancsára Palocsay György brigadéros Sáros vármegyéből, Károlyi Sándor generális és Bagossy László ezredes pedig Abaújból indult Lőcse felmentésére. November 23-án Palocsay huszárezredese, Paur Ferenc, valamint Bokros Pál nedeci várkapitány kuruc csapataikkal váratlanul rátámadtak Heister táborára. A harci zajt meghallva Czelder a várfalról fölmérte a helyzetet, majd ezredével kitört a kapun és megrohanta az ellenség táborát. A kézitusa során a kurucok 300 császári katonát levágtak és két ágyút zsákmányoltak. A sikeres kitörés tovább fokozta a védők elszántságát, a vár felmentésére kitervelt hadművelet azonban öt nappal később kudarcot vallott: Károlyi a rendkívül hidegre fordult időjárás miatt elhalasztotta meglepetésszerű éjszakai támadását. A hóvihar és a szél következtében néhány napra az ostrom lendülete is alábbhagyott, ám Heister időközben értesült arról, hogy a kurucok a közelben tartózkodnak. Ekkor lovasságával rátámadt Károlyi seregére, amely rövid harc után visszavonult. December 2-án Heister ismét felszólította a várost a megadásra. Az elutasító választ követően felrobbantatta a városfal alá beásott aknát, majd rohamra küldte katonáit. A támadást a védők keményen visszaverték, mire Heister két elfogott kuruc tiszten állt bosszút: a várral szemközti magaslaton végeztette ki őket, és megparancsolta katonáinak, hogy ezentúl senkinek se kegyelmezzenek. Ezt követően Heister főseregével december 8-án elvonult Lőcse alól, hogy elfoglalja a jóval sebezhetőbb Késmárk városát (lásd erről előző számunk cikkét). Lőcse alatt ostromzárat hagyott Hartleben vezérőr-

A lőcsei városi tanács már 1710 januárjának végén, a polgárság többségéhez hasonlóan úgy vélekedett, hogy tisztességes feltételek mellett át kell adni a várost az ostromló csapatoknak. Február 4-én egy 19 pontból álló megadási feltételt juttattak el Löffelholz altábornagyhoz, amit azonban ő túlzottnak tartott és visszautasított. (képünkön a városháza tanácstermének bejárata látható)

nagy parancsnoksága alatt. Az ostromgyűrű azonban a kevés hátrahagyott katona és a szélsőséges, szokatlanul zord téli időjárás miatt meglehetősen gyengének bizonyult: kuruc kísérettel több hadianyag- és élelmiszer-szállítmány is bejutott a blokádon keresztül a városba. Maga Czelder is átjutott az ellenséges őrjáratok láncain és Munkácson személyesen Rákóczinak számolt be az ostrom fejleményeiről, majd december 15-én visszatért Lőcsére.

Az ostromot követően Lőcse védművei vigasztalan képet nyújtottak: a tornyok és kőfalak többsége leégett, megfeketedett és romba dőlt. A városban 234 ház kiégett, illetve összeomlott.

Krónika 34 Lőcse ostroma 1709–1710-ben

A lőcsei városi tanács ülése (festmény a 17. század végéről)

A cseréppel fedett városfalra hajdan kőlépcsők vezettek és végig gyilokjáró húzódott rajta.

A városfal északi sarkában álló „Grosz-Scharffeck” tornyot napjainkra gondosan helyreállították.

Heister december második felében Lőcse ostromának folytatását Löffelholzra bízta, azután a Szepességből Bécsbe távozott. Löffelholz rövidesen visszavezényelte a fősereget Lőcse alá és január 10től erősen lövetni kezdte a városfalakat. A védők igyekeztek viszonozni a tüzet, Czelder pedig több sikeres kitöréssel ritkította az ellenség sorait. Ezekben a napokban az ostromlók ellátottsága, harcászati értéke már jóval alulmúlta a kuruc helyőrségét. Míg a kurucok bőven el voltak látva élelemmel és lőporral, Löffelholz düledező szalmakunyhókban elszállásolt ezredei már hónapok óta nem kaptak zsoldot, rossz korpakenyéren kívül alig volt más táplálékuk, és híján voltak a takarmánynak is. Löffelholz felismerte, hogy kimerült, demoralizálódott seregével mielőbb be kell fejeznie az ostromot. Titkos levelezéssel sikerült rábírnia egy köszörűst, Kramer Péter helybéli polgár vejét, hogy robbantsa fel a lőcsei lőportornyot, csapatainak java részét pedig a megbeszélt időpontban, a sötétség beállta után, átcsoportosította a lőportoronnyal szemközti falszakasz körzetébe. 1710. január 23-án, este nyolc órakor, hatalmas robbanással levegőbe röpült a Menhardkaputorony mellett lévő, „Klein-Scharffeck” lőportorony és a mellette elhelyezett tüzérségi szertár. A lőportorony két oldalán húzódó városfalból több méternyi az árokba dőlt, a négyszintes kaputorony pedig kettészakadt. Összesen 21 mázsa lőpor és több száz bomba semmisült meg. Alighogy abbamaradt a visszahulló kövek, deszkák és gerendák zápora, a füsttel elborított résre rázúdultak a közelben csendben várakozó császári katonák. Meglepő módon azonban a védőket mégsem sokkolta a robbanás annyira, ahogy arra Löffelholz számított: Czelder rendkívül gyorsan összevonta katonáit és elkeseredett kézitusában, sűrű puskalövésekkel visszaverte a romokon betört ellenséget. Löffelholz másnap reggel ismét rohamot parancsolt katonáinak a jókora nyílás ellen, de a 4-5 órás küzdelem során mindannyiszor visszaverték őket. A várárok délre jóformán megtelt a támadók holttesteivel, a várbeliek pedig alkonyatra paliszáddal, földdel és kövekkel eltömték a tátongó hasadékot. A lőportorony pusztulása veszélybe sodorta a sikeres védekezés lehetőségét. Február 9-e körül azonban az Eperjesről érkező Nikházi György kuruc ezredes és 100 vitéze az elcsigázott, éhező és el-elszunnyadó császári őrséget kijátszva, 500 lóval és 10 szekérrel éjjel átvonult az ostromzár egyik gyenge pontján; 10 mázsa lőport, valamint 100 véka lisztet juttattak be a városba. Csak visszafelé menet támadták meg és üldözték hosszasan utóvédjüket a császári lovasok. Ez az epizód megerősítette a császári altábornagyot abbéli vélekedésében, hogy Lőcsét katonai erővel egyhamar nem szerezheti meg. Ezért ismét a védőkkel való egyezkedés, illetve az árulás felhasználásának eszközéhez nyúlt.

Lőcse ostroma 1709–1710-ben 35 Krónika Február eleje tájától már Lőcsében is erősen megoszlottak a vélemények a további ellenállás kérdését illetően. Andrássy generális lényegében mindvégig kettős játékot űzött. A városban a védelmi harc hívének mutatta magát, ugyanakkor titokban többször is érintkezésbe lépett Löffelholzcal. Czelder Orbán a további küzdelmet szorgalmazta, a Rákóczit mélyen tisztelő polgárok egy része is a harcok folytatása mellett kardoskodott. Az ostrom megpróbáltatásaitól elgyötört lakosság többsége viszont már nagyon vágyott a békére, illetve egy kedvező feltételekkel megkötött kapitulációra. A városi tanács tagjainak döntő része szintén békepárti volt, élükön Alauda Jánossal, a város főbírájával. Amikor január 25-én, majd február 4-én Löffelholz ismételten felszólította Lőcsét a megadásra, leveleit Andrássy további mérlegelésre a városi tanácsnak továbbította. Ezenfelül azonban tárgyalni küldte Löffelholzhoz Du Prés alezredest, aki a főhadiszálláson titkos alkut kötött: amennyiben a „hivatalos” megegyezés elhúzódik, február 14-én hajnalban megnyittatja a főkaput a császáriak előtt. Du Prés ezután az Andrássy-ezredet átjátssza a császáriak oldalára, az átálló főtisztek megtarthatják rangjukat, a polgárság pedig kegyelmet nyer és minden kiváltságát megőrzi. A visszatérő Du Prés tájékoztatta a paktum részleteiről Andrássyt, aki feltehetően beavatta Alauda János főbírót, valamint néhány tanácstagot is. Február 10-én a városházán úgy határoztak, hogy mivel felmentő sereg érkezésére nincs remény és a helyzet hosszabb távon kilátástalan, mindenképpen meg kell egyezni a város békés átadásáról. A kuruc parancsnokok tudomásul vették a tanács határozatát. A németül kiválóan beszélő Czelder felajánlotta, hogy hadikövetként elmegy az illyésfalvai főhadiszállásra, ahol személyesen próbálja rábírni Löffelholzot minél kedvezőbb megadási feltételek elfogadására. Másnap kilovagolt, hogy találkozzon az altábornaggyal, aki biztosítékként Trautson alezredest küldte túszul Lőcsére. Löffelholz a tárgyalások végeztével – bár becsületszavát adta –, letartóztatta a város nagyhírű katonai parancsnokát, akit a megegyezés legfőbb kerékkötőjének tartott. Két nappal később Andrássynak megüzente: tartja magát a titkos megállapodáshoz. Du Prés emberei február 14-én, még hajnal előtt megnyitották a főkaput és az ostromlók bevonultak a városba. A lakosság és a helyőrség szinte bénultan fogadta váratlan megjelenésüket. Látták, hogy az ellenállás hiábavaló, ezért megadták magukat. Rákóczi főtisztjei (Andrássy István generális, Kessel János ezredes és Du Prés alezredes) nyomban átpártoltak. A kuruc katonaság egy részét császári szolgálatba kényszerítették, a többieket, miután megesküdtek, hogy a császár ellen többé nem fognak fegyvert, hazabocsátották. Czelder nem hódolt be, így egészen a szatmári békekötésig a késmárki börtönben raboskodott.

A lőcsei fehér asszony alakját feltehetően Probstner András lőcsei patrícius megrendelésére Czauczik József festette a Probstnerkert ajtajára, 1825 körül. A sejtelmesen mosolygó nőalak egyik kezében kulcsot tart, a másikkal az ellenséget hívogatja.

Lőcse bevételének története nem lenne teljes, ha említés nélkül hagynánk Korponayné Géczy Julianna, a „lőcsei Fehér Asszony” alakját, akit főként Jókai Mór tett halhatatlanná kiváló regényében. Az elhíresült történet szerint a várost Andrássy István generális kedveseként ő juttatta a császáriak kezére, oly módon, hogy összeesküdött a császári fővezér nejével, majd egy rejtekajtón beengedte az ellenséget. E furcsa história részleteinek boncolgatását, illetve bőséges kutatástörténetének áttekintését jelen terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé. Feltétlenül meg kell jegyezni azonban, hogy Markó Árpád a Századok lapjain 1964-ben megjelent tanulmányában meggyőzően bizonyította: Korponayné a kapituláció során jelentős szerepet nem játszott, csupán üzeneteket közvetített, Lőcse bevétele a fentebb leírtak nyomán történt. Hát ennyit a legendáról… ❦

A lőcsei városfalat különböző méretű és formájú védőtornyok erősítették: voltak köztük kerek, négyés ötszögűek is. Szuroköntőket, kidobó nyílásokat és számos lőrést alakítottak ki rajtuk. Az alább látható tornyot (Achatius-Thurm) a 19. század során raktározási célokra részben átépítették, védelmi elemei helyén ablaknyílásokat vágtak.